Március első hétvégéjén a kozármislenyi sportcsarnokban rendezték meg a XX. Aranyszalag kupa ritmikus gimnasztika versenyt, amelyen iskolánk tanulója, Futó Zsófia is részt vett. A verseny hasznos felkészülési lehetőség volt a sportolóknak a diákolimpiára.
Zsófi szabad és karika gyakorlatában nyújtott teljesítményével is nagyon elégedett lehet, hiszen ez a két versenyszám két aranyérmet jelentett ez számára. Nagyon ügyes szereplésével az összetett versenyt is megnyerte, így három arannyal a nyakában térhetett haza.
Már sok alkalommal örülhettünk Zsófi sikereinek és természetesen most is nagyon büszkék vagyunk rá. Sok sikert és kitartást kívánunk neki a további felkészüléshez és versenyekhez!

